Palóc Kanyar

 

Palócföld hagyományait, látnivalóit, ízeit és dallamait ismerhették meg azok, akik április első hétvégéjén rajthoz álltak az I. Palóc Kanyar autós kalandtúrán. A kétnapos versenyt a 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület szervezte, hagyományteremtő szándékkal.
A szervezők elsősorban az egyesület területén lévő önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozások és baráti társaságok négyfős csapatait várták a játékos megmérettetésre, de bárki, bármilyen autóval rajthoz állhatott. Csupán egyetlen megkötés volt: a csapatnak legyen legalább egy hölgy tagja. Összesen 38 csapat nevezett, az indulók között voltak Borsod megyei és budapesti versenyzők is.


A beugró feladat egy KRESZ-totó kitöltése és egy autós ügyességi pálya teljesítése volt. Ezt követően került sor a kétnapos verseny ünnepélyes megnyitására. A kalandtúrát Molnár Katalin, a szervező egyesület elnöke, Kazár polgármestere és Ponyi Béla, rendőr ezredes, Salgótarján rendőrkapitánya, mint a rendezvény fővédnöke nyitotta meg ünnepélyesen.


A csapatok a megnyitó után a szervező egyesület székhelyéről, Kazárról rajtoltak el felfedező útjukra. A két nap alatt összesen 16 településre jutottak el. Két útvonalon haladtak, a tájékozódást egy különleges térkép, úgynevezett vak itiner segítette. Minden állomáson a fogadó településre jellemző, játékos ügyességi és szellemi feladatokat kellett megoldaniuk. A csapatok naponta kb. 150 kilométert teljesítettek, de nem a gyorsaság számított, hanem a találékonyság és a csapatmunka. A teljesítményt minden állomáson ponttal jutalmazták.


A legtöbb pontot az etesi "Fényvarázs" csapat gyűjtötte, így a rendezvény zárónapján ők vehették át az I. Palóc Kanyar kupát. A kalandtúra végén azonban - pontszámtól függetlenül - mind a 38 csapat győztesnek érezhette magát, hiszen oklevéllel, sok-sok ajándékkal és életre szóló élményekkel gazdagodtak.


A jó hangulathoz a játékos feladatok mellett a kiegészítő programok is nagymértékben hozzájárultak: volt streetfighter show, könnyűzenei koncert és húsvéti locsolóbál is.

d