"Óda az erdőért" - ezzel a címmel nyitottak kiállítást a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület tagjainak képeiből július 4-én, vasárnap Kazáron, a "Muzsikál az erdő" Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozat egyik eseményeként.
A rendezvénysorozat tulajdonképpen egy összefogás az erdészek és a művészek között, célja egy olyan aktív szabadidő-eltöltési alternatíva megteremtése a térség lakóinak, turistáinak, gyermekeinek, amely kötődik mind a zenéhez, mind az erdőhöz. A sorrendben hetedik „Muzsikál az erdő” július 3-án kezdődött, és a szervezők kilenc napon át 11 helyszínre invitálják az érdeklődőket. Kazár a rendezvénysorozat második napján várta a természet és a muzsika szerelmeseit.
A kiállítás megnyitó ünnepségén Molnár Katalin, Kazár polgármestere köszöntötte az érdeklődőket. A polgármester asszony örömét fejezte ki amiatt, hogy a település az egyik helyszíne a gazdag és tartalmas programsorozatnak, amely különleges módon kapcsolja össze a természetet és a muzsikát. Ezt követően dr. Fancsik János, a Fotóklub tagja ajánlotta a közönség figyelmébe kiállított képeket. Kiderült, hogy az „Óda az erdőért” című tárlaton közel 50 képet csodálhatnak meg az érdeklődők, F. Csaba Mária, Brunczel Tibor, Medve Jánosné, Palotás József, Bodrogi László, Bőviz Sándorné, Fancsik Zsuzsanna, Homoga József és dr. Fancsik János fotóit.
- Ezzel a kiállítással az erdők és a mezők szépségét, évszakonként változó színeit szeretnénk megmutatni. Remélem, a képekkel sikerült gazdagítani a programsorozatot – mondta dr. Fancsik János, majd Áprily Lajos egyik versével zárta köszöntőjét.
Ezt követően a program résztvevői Vámos Károly, kerületvezető erdész írányításával kisétáltak a település határában lévő riolittufához. A szakember útközben az erdészek felelősségéről a környezettudatos szemlélet kialakításában, valamint a fáról, mint megújuló természeti erőforrásról tartott érdekes előadást.
A túra végállomásán, a rolittufánál a Magyar Vadászkamara Kürtegyüttes adott különleges erdei koncertet.
A nap végén igazi, hangulatos falusi vendéglátás zárta a kazári programot a Magtár Közösségi Ház udvarán, ahol volt minden, ami szem-szájnak ingere: laska, zsíroskenyér és bor. A palóc ételek mellől természetesen a zene sem hiányzott, Dudás András harmonikáján késő estig muzsikált.

|