57 csapat mérte össze főzőtudományát a sorrendben 4. Kazári Laskafesztivál és Tócsnipartin, melyre május 28-án került sor. A palócok gazdag népművészeti és gasztronómiai hagyományait bemutató programot községünk önkormányzata a Kazári Faluszépítő és Hagyományőrző Egyesülettel közösen rendezte.
A főzőversenyre a hazai csapatok mellett szlovák, finn, lengyel és erdélyi csoportok is neveztek. A szervezők három kategóriában hirdették meg a versenyt, így a csapatok nem csak hagyományos palóc ételeket, laskát vagy tócsnit készíthettek, hanem egyéb finomságokat is, például megfőzhették településük jellegzetes ételeit. A külföldi csapatok saját nemzeti eledelükkel neveztek a viadalra.

A program egyébként már szerdán elkezdődött, a külföldi vendégek részvételével Európai szakácsakadémiát szerveztek. Az akadémián készített ételekből nemzetközi receptkönyv készül majd.
A szombati fesztiválon a gasztronómia mellett természetesen a folklór is szerepet kapott, a Kazárra látogató vendégeket népi zenekarok és hagyományőrző csoportok szórakoztatták, a sztárvendég Fenyő Miklós volt.
A fesztivál ideje alatt a látogatók megnézhették a település nevezetességeit és látnivalóit is: a vasalómúzeumot, a Tájházat, a Bányászházat, valamint a gyufacímke és falvédő kiállítást. Működött a tufa-taxi, amellyel a település határában lévő, Közép-Európában is egyedülálló vulkáni képződményhez látogathattak el a kirándulni vágyók.

|