Hagyományok portája

 

A Kulturális és Környezeti Értékvédő Egyesület 2009-ben sikeres támogatási kérelmet nyújtott be az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatás jogcímre, így 46 millió Ft támogatást nyert a "Hagyományok Portája" című projekt megvalósítására.

 

 

A fejlesztés a 74-75. helyrajzi számon található épület - mely korábban a Mackó- és babakiállításnak adott otthont - külső-belső felújítását és korszerűsítését, új funkcióknak megfelelő kialakítását foglalta magába.

 

A kivitelező cég, az Univerzál Építő és Szolgáltató Kft. (Szécsény) 2010. június 1-jén kezdte a munkát, és kb 5 hónap alatt mindennel elkészült.

 

Az eredeti stílusjegyek megőrzése és a helyi védettség miatt az átalakítás során a homlokzaton nagy átalakítások nem történtek, csak a két épületszárny egységes kialakítására, az eredeti állapotok visszaállítására való törekvés jelent meg. A kis fehér épület korábbi állapotában teljesen használhatatlan volt, és a nyugati épületszárny is felújításra szorult. A projekt keretében akadálymentesítették az épületet, vagyonvédelmi rendszert építettek ki, tárgyaló helyiséget, ahhoz kapcsolódó vizesblokkot, kézműves szobákat és kézműves raktárhelyiségeket alakítottak ki. A nyitott szín alatt és az udvarban négy kemencét helyeztek el a rendezvények és a programok kiszolgálása érdekében. A meglévő rossz állagú kerítést elbontották, helyére új kerítés és kapu került.

 

 


A beruházás műszaki átadására november 19-én került sor, a használatbavételi engedélyt január végén megkapták.