Generációk találkozója

 

A Fontos Zenekar "Kazári lakodalmas" című műsorával kezdődött Kazáron a Generációk találkozója, melyet október 2-án, szombaton hagyományteremtő szándékkal rendezett meg a község önkormányzata. A találkozót – melynek az iskola tornacsarnoka adott otthont - Molnár Katalin, a falu polgármestere nyitotta meg ünnepélyesen.
- Az elmúlt években nagyon sok programot szerveztünk, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A rendezvények értékelése során szerzett tapasztalataink azt mutatták, hogy a különböző generációk részéről egyre nagyobb az igény egymás megismerésére, segítésére, a közös visszaemlékezésekre, a "régmúlt idők" felidézésére. Ezért hirdettük meg a Generációk találkozóját, s ezzel új rendezvény született községünkben. Ezzel a találkozóval a generációk közötti szolidaritást, együttműködést szeretnénk hangsúlyozni és erősíteni. Mert a fiatalok és az idősek, ha találkoznak, kölcsönösen segíthetik egymást emberségükben - mondta Molnár Katalin.


A polgármester asszony ünnepi beszéde után kezdődött a program, melyen - a rendezvény címének megfelelően - minden korosztály bemutatkozott, a legkisebbektől kezdve a szépkorúakig. Színpadra lépett - többek között - a Napraforgó Óvoda gyermekcsoportja, a Kazári Népdalkör, a Kabar Zenekar, az Aba Sámuel Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néhány diákja és tanára, a Kazár Táncegyüttes és az Örökifjú Asszonykórus. A produkciók műfaja igazán változatos és sokszínű volt: a népzene és a néptánc mellett hastánc és pajzán mese is szerepelt a programban.


A generációk találkozóját közös ének és tánc, vagyis igazi szüreti mulatság zárta.

d