Hagyományok portája
A Kulturális és Környezeti Értékvédő Egyesület 2009-ben sikeres támogatási kérelmet nyújtott be az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatás jogcímre, így 46 millió Ft támogatást nyert a "Hagyományok Portája" című projekt megvalósítására.


tovább

IKSZT
A Kulturális és Környezeti Értékvédő Egyesület két sikeres fordulón túljutva, 2010 áprilisában kapta kézhez azt a támogató határozatot, amelyben Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) kialakítására támogatást ítélt meg az MVH Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága.


tovább

Kazár - felújított iskolánk


Kazár - iskolabővítés V.


Palóc Hagyományőrző Galéria Kazáron
Kazár Község Önkormányzata a „Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013” keretében a Palóc Út Egyesület partnereként pályázatot nyújtott be a Damjanich út 19. sz. alatt található ingatlanán Palóc Hagyományőrző Galéria kialakítására.
Célunk a Hagyományőrző Galéria létrehozásával egy olyan helyiség kialakítása, amely alkalmas a palóc értékeket megjelenítő tárgyak bemutatására és kínálatára, a palóc-vidéki élethez kapcsolódó termékek forgalmazására. Ahol lehetőség nyílik a palóc hagyományok feldolgozását vállaló minőségi kézműves termékek (palóc hímzések, palóc szőttesek, palóc viseletek, fonott kosarak) bemutatására és értékesítésére. A Hagyományőrző Galéria egyben információs pontként is működik, ahol a turisták részletes tájékoztatást kaphatnak a tájegység kultúrájáról, értékeiről.

A beruházás teljes összege 79.000 EUR (kb. 22,3 mFt), melyből 75.050 EUR támogatást kapott az önkormányzat.
A felújítási munkálatok még az idén elkezdődnek és várhatóan a jövő év közepén fognak befejeződni.

A fejlesztés célterületei a Palóc Út tematikus útvonal részét képező települések, ahol idegenforgalmi vonzerőt jelentő, élményközpontú kiállítóhelyek és hagyományőrző galériák kialakítására, palóc hagyományok bemutatására alkalmas épületek találhatóak. A felújítandó, műemlék és műemlék jellegű épületek, a palóc tárgyi népművészet értékeinek megismertetését szolgáló hagyományőrző galériahálózat projektben résztvevő helyszinei: Mesterségek udvara és Palóc Galéria, Fülek; Kalondai Palóc Múzeum, Palócföldi főkötők kiállítóháza és "csináld magad" alkotó műhely, Rimóc; Hunnia Csipkenúzeum és Csipkeközpont( Csipkefajták bemutatása, készítése), Terény; Hagyományőrző Galéria és Kézművesház: Kozárd, Recsk, Sirok, Kazár. Korszerű információs pontok és élményközpontú, látogatóbarát kiállítóhelyek a Palóc Út Egyesület székhelyén és a füleki Nógrádi Turisztikai Információs Központban, további "állomáshelyekre" szekrénygalériák, a turisták tájékoztatását és tájékozottságát segítő turisztikai promóció, marketing kiadványok valamint közös interaktív honlap, "érték-térkép" létrehozása.
www.husk-cbc.eu


2009. november Községháza felújítása



A Liget út felújítása
Kazár Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be az Észak-Magyarországi Regionális Operatív Program Vidékfejlesztési Programot kiegészítő településfejlesztés című pályázati felhívásra „A Liget út felújítása a települési környezet és életminőség színvonalának javítása érdekében Kazáron” címmel.

A pályázatot a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatóság vezetője 8.176.075.-Ft összegű támogatásban részesítette, melyről az Önkormányzatot a 2009. április 3-án keltezett levelében értesítette. A támogatási szerződés megkötésére 2009. július 16-án került sor.
Kazár Község Önkormányzata 3 vállalkozótól kért ajánlatot a kivitelezési munkák elvégzésére. A Képviselőtestület 2009. július 1-én megtartott ülésén hozott döntése értelmében a HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t (3261 Pálosvörösmart, Hagyóka u. 1.) bízta meg a kivitelezési munkák elvégzésével. A vállalkozói szerződés aláírására 2009. július 13-án került sor, bruttó 9.415.648.- Ft összeggel.
A vállalkozási szerződésben rögzítettek szerint a munkaterület kivitelezőnek történő átadására 2009. szeptember 1-én került sor. A kivitelezés során teljes hosszán és teljes szélességében megújult az út aszfalt burkolata (2170 m2), az aknák szintre emelésre, a padkák pedig rendezésre kerültek.
A műszaki átadás-átvételre Vállalkozó 2008. szeptember 18-án keltezett készre jelentő levelében foglaltak alapján, 2009. szeptember 24-én került sor, ahol a műszaki ellenőr (VILIMI ÚT Bt, 3102 Salgótarján, Petőfi u. 80/B.) javaslata alapján, Önkormányzat képviselői az elkészült munkákat átvették, és forgalomnak átadták.


2009. november Kazár - iskolabővítés IV.



2009. október 13. Kazár - iskolabővítés III.




2009. szeptember 9. Kazár - iskolabővítés II. 
Az Aba Sámuel Általános Iskola bővítési és felújítási munkái a Vállalkozási Szerződésben rögzítettek szerinti ütemben haladnak. Jelenleg az emeletes részen az emelet feletti födém készítése (előregyártott vasbeton gerendák beemelése, beton födém béléselemek elhelyezése), koszorú zsaluzása és vasalása, a földszintes részeken a tetőszerkezet építése van folyamatban. A kivitelező tájékoztatása alapján szeptember hó végére az épület teljes egészében tető alá kerül és elkezdődnek az épület „téliesítéséhez” szükséges munkák (homlokzati nyílászárók elhelyezése, a talajszondák fúrása, padlófűtés készítése, elektromos és épületgépészeti csatlakozások kialakítása).
"A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg".


2009. július 9. Iskolafejlesztés Kazáron
Kazár mintaadó település, nemcsak az elnyert falumegújítási díj miatt, hanem azért a versengő mentalitásért is, amit a település képvisel. Mintát adnak az országnak abból, hogyan kell a gazdasági válságból a legjobbat kihozni- mondta Bajnai Gordon miniszterelnök július 9-én, csütörtökön a kazári Aba Sámuel Általános és Alapfokú Művészeti Iskola fejlesztésének indítása alkalmából megrendezett ünnepségen.
tovább
látványtervek

2009. Kazár - iskolabõvítés I.
Kazár Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Magyarországi Operatív Program támogatási rendszerébe, a "térségi szerepet betöltõ Aba Sámuel Általános Iskola korszerûsítése, bõvítése az integrált oktatás nevelés hatékonyságának növelése érdekében Kazáron" címmel.
tovább

|