"Csengőhangú énekesek" találkozója

 

A Kazári Népdalkör lett a győztese a "Csengőhangú énekesek" megyei találkozójának, melyre október 19-én, kedden került sor a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központban.
A Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület első alkalommal rendezett találkozót a megyében működő énekegyüttesek számára. A versenyre 14 csoport jelentkezett. A résztvevők produkcióját háromtagú szakértő zsűri értékelte. A hangtisztaságot és a produkciók összhatását Guthy Éva énekművész, Varga László zeneszerző, előadóművész, színházi producer, a Cogito ÁMK főigazgató-helyettese, valamint Teplán Sándor, "Az év hangja" pontozta. Teplán Sándor egyébként idén augusztusban, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége által meghirdetett magyar nóta és népzenei versenyen nyerte el a címet.


A találkozó végén került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre. Az első helyezettnek járó díjat a Kazári Népdalkör kapta. A találkozó ezüstérmesének a Tolmácsi Népdalkört választották. A karancsaljai Rozmaring Népdalkör a harmadik helyen végzett.


A rendezvényen a szervező egyesület a Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetével közösen gyűjtést szervezett az iszapkatasztrófa károsultjai számára. A találkozó végére közel 24.000 forint gyűlt össze. Az adományt Nagy Ferencné, a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület elnöke a Vöröskereszt Nógrád megyei igazgatójának, Juhászné Kincses Helénnek adta át.

 

 

d